...az idei első olimpiai triatlonversenyen. Verőfényes napsütésben rendezték meg az idei első olimpiai távú triatlonversenyt. A kikötőből startoló sportolók először a Balaton hűs vizében tettek meg 1500 métert.
A kerékpártávot a kikötő melletti körpályán teljesítették. A futás szintén kellemes környezetben, a Tagore-sétány többnyire árnyat adó fái alatt haladt. Megyénket hárman képviselték. A dozmati Birkás László (Hotel Caramell**** szállodaigazgatója) elsősorban kiváló úszásának köszönheti a korcsoportjában megszerzett 8. helyet. Nem sokkal maradt el tőle Horváth Attila, aki már többször is teljesítette az ironman távot. Mesterné dr. Temesi Zsuzsa, a SZoESE triatlonosa főpróbának szánta a versenyt a középtávú ob előtt, így a bronzéremmel maximálisan elégedett.
A tiszteletet parancsoló távval (2500 m úszás, 80 km kerékpározás, 20 km futás), de az időjárással is alaposan meg kellett küzdeniük. A startnál kellemes, 20 Celsius fokos meleg volt, majd a verseny negyedik órájában bő 10 percig jégeső esett, és mindössze 10 fok lett. A verseny végén aztán már megint igazi nyár, 25 fokkal.
GRATULÁLUNK MINDEN RÉSZTVEVŐNEK!
Hotel Caramell Team